Elvitt egy ügyvéd kolléga a bíróságra. Ide. Három  ilyen igazságügyi palota van Isztambulban (ezt 2011-ben adták át, miután több tucatnyi kerületi bíróságot integráltak), ez a "belvárosi". Mind a bíróság, mind az ügyészség székhelye is ez az épület, amelyben polgári és büntetős tárgyalásokat tartanak.  79516.jpg

Van is hol, mivel 293 tárgyalóterem van az épületben... A tömeg tehát itt is leírhatatlan volt, s mivel csak komoly biztonsági ellenőrzés után lehet belépni az épületbe, hiába folyik reggel egyszerre akár 10 kapunál is a bebocsátás, óriási a sor... Mi az ügyvédbejárón mentünk be, ott csak fegyvert "kerestek". S mivel nem találtak, gyorsan be lehetett jutni. 

Kérlek, tanulmányozzátok ezt a képet.

17.jpg

Először is szeretném felhívni a figyelmet a két Justitiára. Van egy balos és egy jobbos is. Már csak hogy mindenkinek az ízlése/világnézete kielégítést nyerjen. Márha létezik egyáltalán balos és jobbos igazság. Nem látszik a képen, de Lady Justice éppen egy-egy kígyót tapos el, ami ugyebár a bűncselekmény (?) szimbóluma. 

De a csúcs ott van középen: Atatürk feje bronzból kb. egy méteres nagyságban.. S ahogy kitüremkedik a fémfalból, meglehetősen zavarba ejtő... S főleg meg nem engedett szájeszfiksön asszociációkat hív elő, amiket persze ide sem írok. De nyilván nem ez volt az alkotók célja, hanem hogy fémes tekintetével a veséjébe lásson mindenkinek, aki beteszi a lábát az épületbe. Megjegyzem, az ügyvédek oldalról érkeznek, így ők nem esnek át ezen az átvilágításon. 

Egy büntetős tárgyalást végighallgattam (15 perc volt, egy darab tanú kihallgatása), egyre pedig benéztünk. Az ügyek érdemével és a megismert eljárási sajátosságokkal ehelyütt nem foglalkozom, de azt például itt is érdemes megosztani, hogy az ügyész a bíróval egy magasságban ül és mivel a talárja is olyan, mint a bíróé, nem igen lehet észlelni közöttük a különbséget. Jó, az ügyészeknek van egy aranyzsinór a szívük felett, de egyébként simán összetéveszthetők, így nem véletlen, hogy az egyszerűbb pó'gárok sokszor azt mondják, hogy az ő tárgyalásukon nem is volt ügyész, csak kettő vagy épp négy bíró... Meglepett még, hogy a jegyzőkönyvvezető ott helyben számítógépre viszi a diktált szöveget, vagyis inkább az, hogy a szöveget a védő és a sértetti képviselő is egyaránt követhette asztalán elhelyezett monitoron. A vádlott középen áll (néha leülhet), de monitort nem kap. Az első helyen a bíró megkérdezte, hogy ki vagyok én, kísérőm szerint egyszerűen kíváncsi volt (ennyire kilógtam a sorból?), de ez a bíró egyébként is atipikus magatartást mutatott, mivel az ügy elnapolásánál a következő időpont kitűzése úgy történt, hogy a védő és a sértetti képviselő is előszedte a naptárját és nekiálltak egyeztetni. A védelem kb. az ötödik időpontra mondta azt, hogy az neki jó... Van ilyen???

Aztán azt is megtudtam, hogy senki nem ülhet keresztbe tett lábbal a bíróság előtt, ha esetleg ilyen történne, jó esetben a teremszolga figyelmeztet, rossz esetben maga a bíró. Mégjobb esetben a kollégád, ahogy velem is történt. Minden (!) tárgyalóteremhez van ugyanis teremszolga, aki aktákat hurcol, ügyfeleket enged be/zavar el, és a helyes viselkedésre is megtanít, de a teáért nem felel. Még jó, arra itt is van több tucatnyi T-man.

Az ügyvédeknek jó tucatnyi pihenőszoba áll rendelkezésére, ahol számítógépek is vannak, tehát beadványokat is össze lehet gyorsan dobni, no meg talárkölcsönzőt is üzemeltetnek. Persze, tv, kanapék és tea is van. 

S végül, mikor liftezünk már lefelé-kifelé, a liftben megszólított (éppen ott volt) a fenti ügy sértetti képviselője, hogy nem beszélek-e véletlenül németül, merthogy ő Regensburgban doktorált egy egyébként általam is jól ismert büntetőjogász-professzornál. Hát éppen beszéltem... Ennyi, nem több, mert már szaladt is tovább, mégis olyan valószínűtlen... Vagy nem az?

img005.jpg

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://sztambul.blog.hu/api/trackback/id/tr326128022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.