Szent Piroska keze nyoma

2014.06.22. 13:46

Éppen 910 évvel ezelőtt Szent László leánya, a szép magyar királylány, Piroska férjhez ment II. Jóannész bizánci császárhoz. Bizánc Eiréné (Komnena) néven ismerte meg. Harminc évig volt szerető felesége és támasza a császárnak, komoly becsben tartotta a nép is, istentisztelő életmódja és kegyessége miatt. Az Hagia Sophia-ban mozaikon is megörökítették a császári párost, tényleg érdemes megállni előttük egy pillanatra és elmélázni az elmúlt majd egy évezred történésein. Itt is és otthon is. 

Mindenesetre Piroska templomot építtetett az egyik dombon, 1118 és 1124 között, majd utána többszöri bővítéssel nyerte el mai (!) formáját. Ez ugyanis a második legnagyobb olyan vallási épület, ami még bizánci időkből - lényegében - változatlanul fennmaradt. Az első az Hagia Sophia, és még a Chora templom is dobogós.

zeyrekca2.jpg

A templom persze át lett alakítva mecsetté már rögtön 1453-ban, medresze (oktatási központ) is működött benne, aztán a XX. században hagyták rendesen lepukkadni. Majd a 2000-es években elkezdték apránként felújítani, itt-ott még most is dolgoznak rajta, de már lehet - megint - látni az épületet egészben. Ma Zeyrek Molla dzsámi néven ismerik, ez az úriember híres tanító volt a medreszében. Mivel működő mecset, belső díszítésében még csak nyomokban sincsenek bizánci (keresztény) emlékek, de mindent egybevéve érdemes meglátogatni és örülni Piroska templomépítő döntésének. 

És persze van még néhány nyomós érvem, hogy miért érdemes arra járni:

1. a dzsámi mellett van egy csodálatos kávézó, ahonnan a Boszporusz és Aranyszarv vjú egyedülálló

ocean_1.jpg

CAM01683.jpg2. van cipőkanál a cipőd felhúzásához, miután kijöttél a CAM01684.jpgmecsetből

 

3. a müezzin a mecset egyik sarkában állva tolja a mikrofonba az adzánt - ilyet itt láttam először, tetszett [a kép nem jó, tudom, de nem akartam se közelebb menni, se a képébe fotózni]

 

 

4. a dzsámi egy kurd negyedben található, ahol teljesen más utcakép és atmoszféra fogadja a sétálgatót/turistát, és ahol például frissen leölt és felakasztott birkatetemeken még lehet látni, hogy a kis izmok hogyan rángatózgatnak [a videót nem mutatom meg]. 

CAM01696.jpg

5. ha pedig a Boszporusz vjú helyett inkább a bizánci vjút részesíti valaki előnyben, figyelemmel esetleg arra is, hogy az előbbi minimum kétszeres szorzót jelent az áraknál, ilyen helyen is lehet ám kávézni - szorzó nélkül...

CAM01701.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sztambul.blog.hu/api/trackback/id/tr936397199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása