Hétköznapi activity
2014.03.09. 15:30
Mivel nem beszélek törökül, s az átlagember sem beszél egy hangot sem más nyelven, mint török, a kommunikáció az egyetemen kívül az egyébként meglepően eredményes activity-játékra hasonlít, bár én a könnyített változatot játszom, mivel van szótáram.
„A hűtőgép nem működik” ráadásul még a szótár példamondatai között is szerepelt, így nem volt nehéz ezt elmagyaráznom. Igaz, ezt a mondatot csak azt követően találtam meg, miután az első illetékest berángattam a lakásba és a kezét betettem a hűtőszekrénybe. Ugyan megértette, vagy úgy tűnt, de aztán jött még egy, akinek viszont már meg tudtam mutatni a török mondatot is…
A „kérem a kulcsokat” és a „hol van a söprű” feladvány könnyen ment, de a „hol van a mosógép?” már kicsit nehezebb volt. Az elöltöltőset választottam, gondolom, itt is az a jobban elterjedt. Megértette, de a pontos (és hosszú) válaszból én csak annyit értettem, hogy nincs. Mivel ez fájó pont, a vendéglátóim beavatkozását kellett kérni, azt mondták megoldjuk.
Ennél nehezebb volt már az a kihívás, amikor semmilyen nyelvet (a törökön kívül) nem beszélő idősebb úrral kellett a vacsoraasztalnál - míg vendéglátónk elszaladt valahova - társalognom. Vagy 20 percig. A szótár és az étlap azért segített a közös pontok megtalálásában.
S hát komoly feladat volt a fitnesz-klub. Egy jó, belvárosi klub, kinézetre is szép, tiszta és igényes – de senki az ég világon nem beszélt angolul. Vagy bárhogy, ami nem török. Márpedig fel akartam mérni a terepet, mit kínálnak, mennyiért stb. Mindketten activity-ben nyomtuk a hölggyel, aki végigmutogatta az egész klubot, aztán már az árakkal kapcsolatosan a szótár is elég volt a megértéshez. A végén úgy éreztem, hogy milyen kellemesen elbeszélgettünk, még teát is ittunk. És még azt is megtanultam, hogy a klub a butik-fitnesz műfajában utazik, olyasmi ez, mint a butik-hotel (lásd Tiszavirág), szóval kicsi, kompakt és trendi. Bár e szóhasználatról nekem más jut eszembe… remélem, barátnőim már készülnek a nagy sztambuli butik-fitneszre. Vagy bazár-fitneszre.
Ehhez egy kis hangulat-gerjesztő az otthoniaknak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.