Ismét beköszöntött a tavaszi (muhaha) félév, szóval elkezdtem az isztambuli túrákat. Szerda reggel ugyan kicsit elgondolkodtatott, hogy a Turkish Airlines törölte az isztambuli járatát Pestről (meg máshonnan is), meg már éjjel küldték a fotót a török kollégák, mondván, hogy vigyek hótaposót - de nem különösebben mélyedtem el e gondolatban, mivel Isztambulban nem lehet hó... Nos, van és nem is kevés. A várost megbénította a hó, de teljesen. A közintézmények is bezártak csütörtökre - az óráim egyik fele éppen ma lett volna. 

Általános jelenség, hogy nem takarítják az utakat, de az emberek sem a járdákat - komoly kihívás az utcán sétálni, már ha a sűrű hóesésben ehhez lenne kedve valakinek. Külön fájdalmas ez nekem, mivel olyan sikeresen kerültem a havat egész télen, s erre tessék. Itt annyi mennyiséget kell elviselnem, ami több télre is elegendő lenne. 

Viszont vannak hóemberek. Amikor az elsőt láttam, csak a jópofaság-faktort konstatáltam, és azt, hogy jé, milyen természetes a hóember építése ilyenkor. Aztán mikor ennek az elsőnek a feje - de csak az - mintegy két óra elteltével eltűnt, rögtön Charlie Hebdo jutott eszembe, és a veszteség, hogy a hóemberesdi is célpontja lehet a gyűlölködésnek. És nemcsak az: itt a hógolyózásnak is van már halálos áldozata. Egy hógolyócsatában eltévedt lövedék betörte egy kisbolt ablakát, erre a tulaj leszúrta a golyó küldőjét. Igaz, ez utóbbi színtiszta kriminalitás, se politikai hovatartozás, se vallási fanatizmus nem vezette a kést tartó kezet. Csak az akut gyűlölet. 

Aztán - szerencsére - másutt is láttam hóembert. Ezt a kis cukit az Osmanbey egyik nagy kajáldájának a dolgozói állították.

Ezt pedig néhány utcával arrébb lehetett lefotózni (köszi #Bengi). Ez ugyebár egy hólány/hóasszony/hónő és az igazán fontosat az írás tartalmazza, amit valahogy így lehet lefordítani: "nem a nők elleni erőszakra!".

A mai az utolsó napom - most - Isztambulban. Örökre szívembe zártam ezt a várost, a török embereket és Törökországot. Meg persze az itteni egyetemi életet is. Szóval jövök még és írok, ha lesz miről. Mondjuk novemberben legközelebb. Köszönöm, hogy olvastatok és azt is, hogy megtiszteltetek a fídbekkel is. A webnaplót már ezért is megérte vezetni, no meg a számos új ismerős miatt, akikkel így bukkantunk egymásra.

Viszlát KR-Isztambul!

Today is my last day - for now - in Istanbul. I took the city, the Turkish people and Turkey to my heart - forever. And of course the university stuff, too. Well, I will come again and I will post, if I have something to say. For example in November next time. Thank you for reading, khm, sorry, for looking the pictures and guessing what the google.translate has provided you alleging it is my text... ;-) Thank you for your feedback as well.

Bye KR-Istanbul!

Ezek üres kólásdobozok lennének??? Végülis, ha már ramadan van? De most tényleg...Törökül tudók előnyben... Én nem vagyok az, de azt látom, hogy valamit nyerni lehet...

És csak nem bírtam magammal, megnéztem, hogy korábban milyen reklámokat tolt a CC ramadan idején. Hát nézzétek... Ezeket legalább lehet érteni. :-)

Bréking: Mindenhonnan eltűntek a kaja- és italárusok, szóval a nappali nagy utca-étteremnek egyelőre vége... Se egy pereces, se egy balik ekmekes, se egy dinnyekockázós, se egy gránátalmafacsaró... A gesztenyés bácsi se jött ma dolgozni. Az elárvult taligák között ördögszekeret hajt a langyos sztambuli szellő...

Azt hiszem, csomagolok is, de azonnal. Na, jó, az Ayasofia környéke épp nem ürült ki, hiszen a többezernyi turistát etetni és itatni kell, de azért arra én sem járok mindennap...

De aztán le bukik lefelé a nap, máris jöhet az iftar,

ami szemmel láthatóan is több, mint az ördögszekér arrébb rugdosása... de inkább olvassátok el, a wiki is elég, ha nem akartok elmélyedni. 

Ma ismét volt szerencsém elmenni a bíróságra, a Boszporusz-szeminárium keretében tartott bíróság-látogatás alkalmával. A korábbi látogatás impresszióit itt lehet böngészni. 

S mivel múltkor csak távolról hatolt a vesémbe, most hagytam magam egészen felnyársalni... tehát a korábbi bejegyzést mindenképpen ki kell egészíteni ezzel:

Be tudtunk menni egy nagyobb tárgyalásra, íme.
Amikor aztán valaki megszólalt angolul a "résztvevők" közül, már mindjárt elkezdünk jobban figyelni, különösen, mivel egy mondat után az is kiderült, hogy emberünk inkább töri az angolt, mint tolja, s amikor még azt sem tudtunk nem észrevenni, hogy ő nem más, mint a tolmács, a csoport kollektíve kiakadt...  

De az igazi meglepődést mégis ez a plakát okozta. Hogy mik vannak. 

Éppen 910 évvel ezelőtt Szent László leánya, a szép magyar királylány, Piroska férjhez ment II. Jóannész bizánci császárhoz. Bizánc Eiréné (Komnena) néven ismerte meg. Harminc évig volt szerető felesége és támasza a császárnak, komoly becsben tartotta a nép is, istentisztelő életmódja és kegyessége miatt. Az Hagia Sophia-ban mozaikon is megörökítették a császári párost, tényleg érdemes megállni előttük egy pillanatra és elmélázni az elmúlt majd egy évezred történésein. Itt is és otthon is. 

Mindenesetre Piroska templomot építtetett az egyik dombon, 1118 és 1124 között, majd utána többszöri bővítéssel nyerte el mai (!) formáját. Ez ugyanis a második legnagyobb olyan vallási épület, ami még bizánci időkből - lényegében - változatlanul fennmaradt. Az első az Hagia Sophia, és még a Chora templom is dobogós.

A templom persze át lett alakítva mecsetté már rögtön 1453-ban, medresze (oktatási központ) is működött benne, aztán a XX. században hagyták rendesen lepukkadni. Majd a 2000-es években elkezdték apránként felújítani, itt-ott még most is dolgoznak rajta, de már lehet - megint - látni az épületet egészben. Ma Zeyrek Molla dzsámi néven ismerik, ez az úriember híres tanító volt a medreszében. Mivel működő mecset, belső díszítésében még csak nyomokban sincsenek bizánci (keresztény) emlékek, de mindent egybevéve érdemes meglátogatni és örülni Piroska templomépítő döntésének. 

És persze van még néhány nyomós érvem, hogy miért érdemes arra járni:

1. a dzsámi mellett van egy csodálatos kávézó, ahonnan a Boszporusz és Aranyszarv vjú egyedülálló

2. van cipőkanál a cipőd felhúzásához, miután kijöttél a mecsetből

3. a müezzin a mecset egyik sarkában állva tolja a mikrofonba az adzánt - ilyet itt láttam először, tetszett [a kép nem jó, tudom, de nem akartam se közelebb menni, se a képébe fotózni]

4. a dzsámi egy kurd negyedben található, ahol teljesen más utcakép és atmoszféra fogadja a sétálgatót/turistát, és ahol például frissen leölt és felakasztott birkatetemeken még lehet látni, hogy a kis izmok hogyan rángatózgatnak [a videót nem mutatom meg]. 

5. ha pedig a Boszporusz vjú helyett inkább a bizánci vjút részesíti valaki előnyben, figyelemmel esetleg arra is, hogy az előbbi minimum kétszeres szorzót jelent az áraknál, ilyen helyen is lehet ám kávézni - szorzó nélkül...

1683-ban az oszmán birodalom hódítása megfeneklett Bécsnél. De azért sokáig rettegtek a városlakók, meg mindenki tőlük nyugatra, hogy beveszik Bécset. Minden este úgy lefeküdni aludni, hogy a félholdas lobogók ott csattognak a vár tövében - elég stresszes lehetett. Aztán amikor végülis Kara Mustafa seregeit szétverték (amúgy szeptember 11-én), a pékek is annyira örültek, hogy kitalálták a félhold alakú kiflit, mai nevén a kroászánt. A félholdba beleharapni, azt megrágni és lenyelni egyet jelentett a győzelemmel, így aztán mindenki, aki a barbár szokásokban vagy épp misztikus rituálékban hitt, meg az is persze, aki nem akart kimaradni a haverokkal való reggelizésből, rögtön rákapott a kroászánra. Jóhogy, a kávéra is ekkor bukkantak rá az elhagyatott csatatéren.

A szimbolikája egyébként a dolognak olyan erős, hogy például Szíriában ma is be van tiltva a kroászán. 

Vagy nem így történt. Ez is csak egy városi legenda. Csak kicsit régi. 

Még egy utóirat #ZoLee: a kroászánt a világ a franciák közvetítésével ismerte meg, tán a XVIII. században. Akár a saját nevén is elterjedhetett volna, a kipferl is éppolyan nyelvtörő, mint a kroászán.