Itt, ha valaki táskára vágyik, csak ócska kínai hamisítványt nem tud venni. Ha kategorizálhatnám, akkor azt mondanám, hogy vannak a legdrágább luxusmárkák, aztán a nagyon jó minőségű, saját (török) márkák és ezek mellett hasonlóan jó minőségű, de feltehetően nem akkora piaci penetrációval rendelkező más török márkás (esetleg szimplán nem márkás) táskák, aztán a luxustáskák jó hamisítványai és a többi, átlagos (mondjuk h&m vagy mango-féle instant fashion) cucc. És még akad itt olcsóbbnál is olcsóbb táska (nem kínai, mondom), amelyek némelyikénél még az is megfordul az ember fejében, hogy érdemes lenne akár többet is fizetni érte, mert maga az ötlet sokkal többet ér. Ez utóbbi kategória a gettóbazárban tarol. Persze, persze, a lakótelepi táskaboltokban nem jártam, de nem is kívánkozok oda. A rendes bazárban például a második, harmadik és negyedik kategóriát is meg lehet venni. Mondjuk a negyedik kategória vonatkozásában a "jó" jelzőt a felhasznált anyagok minőségére értettem, bőrből készülnek az utánzatok, ha az eredeti is abból van, a szép varrás is általános. Egész egyszerűen igényes a hamisítványok többsége, szemben például azokkal a hamis termékekkel, amikkel Kínában lehet találkozni. A modellek pontosságát illetően már más a helyzet: sokszor olyan modellek vannak "hamisítva", amik valójában nem is léteznek, vagy például olyan terméket "márkásítanak", ami az adott brand kollekciójában nem is szerepel. [Az egyik kedvencem ez, köszi Márti. Köszi, Erzsi. És köszi Aurél. (Fotó: Iványi Aurél)]

Bizonyám, ez a félig tele pohár v. félig üres pohár dilemmája elé állítja a jogászt is. Félve jegyzem meg, van, aki erről könyvet is ír. Most arról a hipotézisemről inkább nem is értekezek, hogy "a tudományos kutatás témája maga az ember" vagy "a kutatásod te magad vagy"... 

Enivéj, abban biztosak lehetünk, hogy ha itt Nisantasiban besétál valaki a Burberryhez, a LV-hoz vagy más dizájnerhez, a magyar minimálbér többszöröséért hozzájuthat eredeti táskához, bukszához, sálhoz. Aztán a nagy fenét. Nagy botrány tört ki nemrég itt, mivel az egyik Chanel bolt vásárlójának, hogy-hogynem, feltűnt, hogy amit megvett (jó, épp nem táska, hanem estélyi ruha tán) és amiért kifizette a magyar minimálbér hároméves összegét, hát, mit szépítsünk, hamis. Biztos visszavitte, sejtésem szerint az elején nyilván tagadták, majd aztán csak kiderült, ki a hunyó: a Chanel török vezetőasszonya helyi "kézművesekkel" készíttetett ruckókba varratta bele a címkéket és egyéb eredetjelzőket... Majd itt árulták. Nem minden világos még az ügyben, folyik a nyomozás, de valszeg az anyacégből is benne voltak páran, mert a textil, amit felhasználtak, eredeti CH volt... A jóasszony még a mi fogalmaink szerinti sikkasztásban és költségvetési csalás-félében is jeleskedett, szóval nagyban űzte az ipart. Mint tudjuk, úgy érdemes. 

Mi ebből a tanulság? Nem itt kell elverni a milliókat dizájner-cuccra, vagy lehet, hogy máshol sem, s érdemes inkácc a második és a harmadik kategóriára gyúrni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.