Всегда готов

2014.04.15. 08:57

Korombeli és a csak kicsit fiatalabb harcostársak tudják, az úttörő mindig készen áll. [Gyengébbek = fiatalabbak kedvéért: vszigdá gátóv.] Velem sincs ez másként, de azért érnek néha meglepetések. Ahogy ma is. 

Úgy kezdődött, hogy miután megtudtam, itt 200-300 fővel tartják a büntetőjogi jogesetmegoldó gyakorlatokat (nota bene Szegeden már a 20 fős csoportok is heves rendszerkritikát váltanak ki elhivatottabbakból), jeleztem, hogy ezt azért szeretném megnézni. Főleg, miután állították, hogy eléggé interaktív szokott lenni... Ma volt a napja, hogy elkísérhettem hodzsamot a tanórára. Meg még 10 tanársegéd is.CAM00613.jpg

S a hallgatók tényleg sokan voltak, az állítólagos 600 fős audmax terem félig volt. Nos, késve érkeztem egy kicsit, ezért, amikor hodzsam kiültetett a pódiumra, kicsit büntiben éreztem magam, igaz, ült még ott három tanársegéd is. Ők pontosak voltak, persze. További kettő kezében mikrofon, akik az oldalvonalon állva figyelték az eseményeket - később láthattam, hogy fel-le rohangálnak a lépcsőkön és a sorok között, hogy a mikrofont az éppen felszólított diáknak adják. S aztán elkezdődött a show. Valaki összefoglalta a kiadott jogeset tényállását, majd hodzsam elkezdett kérdezni és magyarázni. Más dolgom nem lévén, elkezdtem megszámolni az embereket, de fazért igyeltem a mellémrendelt tanársegéd fordítására is. Még jó. 120-nál jártam, amikor hodzsam átváltott németre és felszólított, photo11.jpghogy akkor legyek szíves a kérdésre angolul válaszolni, hogy  hogy is van ez nálunk (vagy általában)... Lepődve bár, szívesen elmondtam a véleményem, milyen szerencse, hogy nem oroszul számoltam, akkor nem bírtam volna figyelni a fordításra. Aztán a fordításból csak kb. lehetett kihámozni a jogesetek lényegét, a ravasz dogmatikai problémák megfogalmazása meg aztán nehézkesen mert ifjú kollégámnak, de azért a választ belőttem "középre". Utána is sokszor megadta nekem a szót, aztán olyan is volt, hogy a táblára kellett felírnom az angol és a német szakszavakat... A diákok ekként teljes pályás "oktatási" letámadást kaptak, de egyébként is meglepő módon aktívak voltak. Sok-sok kérdés, magyarázat, joggyakorlat kritika és vita is volt. A társaság nem csekély hányada jelentkezgetett és 30-40 hallgató szót is kapott a 2x60 perc alatt. Egyébként tényleg klassz volt, s úgy tűnt, a hallgatók sem a-tököm-tele-van-az-egésszel vagy az annyira-nem-érdekel-hogy-lehánynálak attitűddel ülték végig a két órát, a végén még közös fotózás is volt. Aminek gyümölcse persze azonnal a twitteren landolt.

Ha látjátok a nyugdíjas korú hallgatókat, az nem a fénykép torzítása, sokan járnak jogi karra nyugdíjas korukban, miután fiatalként ilyen vagy olyan (politikai) okoknál fogva abba kellett hagyniuk a jogot. photo9.jpg

A megpróbáltatások kiheverésére éppen a törzshely kajáldába igyekeztünk ebédidő lévén, mikor az egyik tanársegéd kapta a telefont, hogy menni kell valahova. Naivan azt hittem, másik jó helyre hív bennünket hodzsa, de nem. Vagyis jó helyre hívott, de ott egy halom középiskolás társaságában találtuk, akik egyetemválasztó körúton voltak. Na, sejthetitek, mi volt a feladatom... igen, igen, a-miért-érdemes-idejönni-tanulni/tanítani mozgósító beszédemet meg is tapsolták. De az is lehet, hogy nem értettek angolul. :-) A kötelező fotót a Boszporusszal a háttérben MÁR NEM másolom ide.

Azt mondják, van egy sztambuli mondás, miszerint akárhova is indulsz, biztos másutt fogsz kikötni - ez nem épp az úttörő jelmondat, de azzal összekötve ragyogó túlélési javaslat. Ezt én magam is tapasztalom például napi sétáim során is - amíg nem ismertem a mondást, az el nem tervezett köröket simán annak tudtam be, hogy mindig arrafelé megyek, amit érdekesnek látok... Meg, hogy néha lesétálok a térképről vagy eleve eltévedek. Nos, úgy tűnik, a munka- és egyéb programszervezésre is igaz a mondás, különösen a mai események fényében. Persze az is lehet, hogy valaki mindig tudja, mi lesz, de az nem én vagyok, s ezért érzem úgy, mintha velem váratlan dolgok történnének. De mivel az úttörő...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sztambul.blog.hu/api/trackback/id/tr846036267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása