Már öt éve járok Isztambulba, de törökfürdőben (hamamban) még nem voltam. S hát nagyon szerettem volna kipróbálni, ezért a kollégáimat kérdezgettem, hogy mi is a helyzet a hamammal. Kérdésemre vigyorgás és kuncogás volt a válasz, mintha azt kérdeztem volna, hogy ki mikor smárolt utoljára a párjával. No, meg hogy ők nem tudják, mert nem járnak és sosem voltak hamamban… nem is értettem az egészet. Aztán megesett rajtam a szívük, és az egyik lány elmesélte, hogy „hamamozni” olyan régimódi. Mert persze spa, meg szauna, meg masszázs oké, de hogy hamam? Á, felejtős. A turisták mehetnek, persze. Régen a hamam – azon túlmenően, hogy a társasági élet központja volt, főleg nőknek – a tisztálkodás egyetlen helye volt, lehet, hogy a hamamtől való tartózkodásban valami rejtett elégedettség is van, miszerint már (majdnem) mindenhol vannak fürdőszobák és folyóvíz. Végül azért csak mondtak  egy hamamot, amit én is ismerek, de kijelentettem, hogy én oda nem megyek, mert ott csak turisták vannak. Ezzel egyetértettek, így 1-2 telefont követően kaptam egy címet. Aztán végül otthon maradtam, mert máshogy alakultak a dolgok.

Mígnem elindultam egyik nap, hogy felfedezzem a Chora templomot (majd erről is). Persze metróval egy darabig, utána gyalog. S ahogy sétáltam, pont megláttam egy hamamot, ki is volt írva, sőt, még angol nyelvű felirat is volt, igaz, csak a fürdő építőjéről és az épületről.Hát, gondoltam magamban, ha szembejött már velem ez a hamam, miután gyalogoltam már két órát, csak megpihenek… Persze se papucs, se váltóruha, se sampon… Na, mindegy, lesz, ami lesz.

Be is léptem az előcsarnokba, amikor 8-10 bajuszos és/vagy szakállas fazon egy emberként kiáltotta, hogy „bayan” és mutogattak egy irányba… Látom magam előtt a kérdő tekinteteket: igen, fel voltak öltözve, szerencsére. A bayan egyébként a hölgyet jelenti, így hát megértettem, hogy a fiúrészlegbe sikerült berongyolni...

Megjegyzem, a XX. század vége feléig (!!!) bűncselekmény volt, ha valaki nőnek öltözve férfiként bement a női fürdőbe. Most már nem az. Persze az esetemre akkor sem lett volna alkalmazható, mivel a fordított tényállás nem volt bűncselekmény, tehát bajuszt ragasztva akár meg is lehetett volna próbálkozni ilyesmivel. Ámbár nem látom okát, hogy miért is tett volna valaki ilyet. Na, mindegy, átsétáltam szépen a bayanos részleghez, hát messziről lehetett hallani a zsivalyt, a gyermekek 12 éves korukig az anyjukkal hamamoznak.

Ez a bejárat, sose vettem volna észre. Főleg, hogy a mellékutcában volt. 

Beléptem, kicsit hagytam, hogy felismerjék, hogy fogalmam sincs a dolgok állásáról – ezt követően minden ment, mint a karikacsapás.

Egy hölgy odapenderült hozzám és elsorolta, hogy mi van, én mondtam, hogy „full”, ezt értette, megmutatta a számológépén, hogy mennyi, s már meg is egyeztünk. Levetkőztem, de a pendelyt fent kellett hagyni – láttam, másokon inkább fürdőruha volt. Majd kézenfogott (!) és levitt a fürdőrészlegbe. Ott rögtön a masszőrökkel találkoztam – mintha a Cahide vénuszai nappal itt dolgoznának… Úh. Ezek mondjuk nők voltak a javából. De nagyon mosolyogtak, s az egyik átvette a kezem és beljebb vitt. Teli volt asszonnyal, lánnyal, gyerekkel, a legkülönbözőbb életkorú és testű hölgyek vidáman mosogatták magukat, vagy pihentek a kőágyakon. Az egész fürdő szürkés márvánnyal volt kirakva, de látszott, hogy használják. Az a szultán építette a lányának ( a képen Mihrima szultána), aki bevette Konstantinápolyt, de nem hiszem, hogy a márványborítás 500 éves lenne… Ugyanakkor nem volt lepukkant, vagy gáz, hanem olyan – bármilyen furcsán is hangozzék – hétköznapi…

A török fürdőben nagyon meleg van, a márványlapokat és padokat alulról fűtik. Először meg kell mosakodni úgy, hogy a falikutakból folyó friss meleg vagy hideg vizet öntözgeted magadra. A török csajok fel voltak szerelkezve tusfürdővel, szappannal, samponnal, mosdókesztyűkkel, ők nem „full”-t vesznek igénybe. Kicsit pillogtam ott szemlélődve, meg beszélgetésbe elegyedtem egy lánnyal, aki beszélt angolul és újságolta, hogy ő is most van először hamamban, de aztán mielőtt nagy barátokká váltunk volna, jött az egyik donna, kézenfogott és elvitt a „full”ra. Na, az tényleg az volt.

A meleg kőágyra lefektetett, majd végigdörzsölte az egész testemet: az elhalt hámréteget levakarta nedvesen és rendesen. Ezt követően (kézenfogással) átmentünk egy fürdős szobába, ahol lemosta rólam a vedlést. Elhelyezkedtem nagy boldogan a kövön, amire mutatott, hogy üljek le, majd nézelődtem volna, amikor hirtelen leöntött, a fejemen kezdve, langyos vízzel. Huh, de váratlan volt. Utána visszafeküdtem a kőágyra és szappanos masszázst csinált tetőtől talpig. A lemosást is ő csinálta, sőt, még a hajamat is megmosta. Nagyon besőséges volt, le kellett ülnöm a kőre, ő pedig mögém guggolva öntözgetett a vízzel és samponozta a fejemet.

Majd némi ejtőzés után kézenfogott és visszavitt a központi társalgóba, ahol még arcmaszkot is tettek rám… Egy szelfi, csakis a trendiség végett. Tessék észlelni a török tulipánokat a háttérben. 

Egy eldugott ajtó mögött még egy medence is volt, ahonnan a gyerekek zsivaja hallatszott ki.

Nagyon-nagyon jó volt, a bőröm puha és selymes lett (mármint jobban, mint szokott lenni) és valószínűleg tisztább is. Ezt rendszeresen meg kell ismételni máskor is… Aztán mikor hazaértem, és megnéztem, hogy melyik fürdőt is ajánlották a kollégák.. hát pont ezt. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.