Nekik is van szuperhősük. Nem, nem az örökös győző, mert ő tulajdonképpen maga a Teremtő, ha a köztársaságot nézzük, akkor tényleg szó szerint az, hanem a T-man, azaz a teásember. 

Mellére ç van tetoválva, csak a vízgőz kis kunkorijával fölfelé, merthogy ez nem más, mint egy stilizált csésze, amúgy meg a török tea és a teásember (çay - çayci) kezdőbetűje. S azért van fordítva, hogy ne higgyünk a szemünknek és véssük jól az eszünkbe, minden másnak látszik, mint ami. A T-man is ártalmatlan, mi több, szelíd kézművesnek látszik, sokszor szakállas, de néha borotvált arcú, őszintén érdeklődő (kérsz-e teát), de a külső ne tévesszen meg senkit, mert ő, igazság szerint, komoly szupererővel rendelkező hős, s ráadásul avatárjai révén jó sok is van belőle (a jogi karon például kb. tucatnyian teljesítenek szolgálatot). Bal kezével forró vizet fakaszt bárhonnan, s a lehelete teává változtatja a szerves anyagokat. Fegyvere a T-tálca, ami éppolyan korongos, mint Amerika Kapitány pajzsa, de a fogantyúja miatt más az aerodinamikai jellemzője, így nem számítható ki könnyen a pályája. Úgy értem az egyszerű - teát nem kedvelő - ellenség számára.

 Másik fegyvere a nagyon különleges, tulipán alakú T-pohár. Más szemmel esetleg nagyfenekű (nagyhasú) nőt is bele lehet képzelni. De nem muszáj. 

Ezzel harcol T-man az antiteisták ellen, egyébként meg szuperképességénél fogva

rávesz mindenkit arra, hogy olyat tegyen, amit egyébként sosem tenne meg. Tudniillik, hogy megigya a rettenetes török teát. És ami még borzasztóbb, arra is, hogy kérjen még.

Ez  a tea tulképp nem finom, de nagyon erős. Viszont csak egyfajta van, így ha megkérdezi T-man, hogy kérsz-e teát, nem kell érdeklődni, hogy "milyen van", mivel a mátrixban csak A TEA létezik. S mégis. A millió fajta tea otthoni élvezői, a nyugati és keleti turisták úgy isszák a teát, mintha a világ legjobb itala lenne. Kétségtelenül nem az.

Ugyanakkor a legtöbb török teázó nagyon kedves vagy épp különleges hely, márcsak azért is, mert a T-man különböző avatárjai is ott tanyáznak. Így aztán - ha esetleg A KÁVÉT valamilyen általam nem érthető oknál fogva nem szeretnénk - csak bátorítok én is mindenkit, hogy hódoljon a teázásnak...

Például itt:

Vagy itt, ahol T-man egy kapcsolószekrénynek kinéző dobozból árulja a teát. 

A törökök egyébként saját termesztésű (fekete-tengeri vidékről származó) teát isznak, a teafiltert gusztustalannak tartják főszabály szerint és az oroszoktól vették át a termesztési és az elkészítési szokásokat. És a nevet is, persze. A török tea nagyon erős, ha pedig a szupererő miatt többször is isszuk napjában, meghosszabbodhat a munkával / szórakozással töltött napi idő az alvás rovására. 

Fontos szabály, ha megkínál a T-man teával, fogadd el. 

Végezetül Árpit idézem, mert igaza van. "A török tea Törökország alapitala. Egy török bárhol és bármikor bármilyen pozícióban képes teát inni. Még akkor is, ha éppen egy szakadékokkal szabdalt szűk szerpentines úron halad (padlógázzal és közben a sofőr persze telefonál). Ennek ellenére a teát nem szokták elkapkodni. Ha egy török teát iszik, akkor ezzel egy időben szeretné magát jól is érezni. Képesek több tíz kilométert is utazni csak azért, hogy a teát egy kellemes helyen iszogassák. Persze nem a tea miatt mennek oda, hanem egészében a hangulatért. Tehát a tea és a hangulat együtt jár. Ez egy amolyan 10 perces nyugalom rohanó Isztambul közepén."

De előtte...

Isztambul ázsiai oldalán voltam már egyszer, de miután többen is állították, hogy érdemes átmenni kicsit jobban körülnézni, hát újból átmetróztam a Marmaray-jal. Ez utóbbi nagy büszkesége az isztambuliaknak, mivel átmegy a Boszporusz alatt, és alig néhány perces utazással megúszható a nem-tudom-meddig-tart-de-sokáig autózás vagy a 20-40 perces kompozás. De mégiscsak egy metró. Az induló európai oldalon olyan az állomás, mintha egy dzsámi beltere lenne, egy kis Kába-kővel, s a külföldi csak reméli, ezt látván, hogy a vonat nem Mekkába megy. Megállás nélkül. Mert ahogy belegondoltam, még az is lehet, hogy tényleg abba az irányba vágja át a víz alatti teret. 

Aztán Üsküdarban a parton sétálva felkerestem a "világ legjobb büféjét", ami tényleg létezik és a a Szűz Tornya éppen előtte van. A kötelező cipős fotó és a selfi jár mindenkinek. 

Majd átgurultam a metróval Kadiköybe (egy megállóval arrébb), ez is görögök lakta település volt még a bizánci idők előtt, majd Bizánc alatt Chalcedon volt a becsületes neve. Itt megnéztem a Haydarpasa vonatállomást. Amikor először láttam egy hajóról, már akkor felkeltette az érdeklődésem .. ott állt a neoklasszicista monstrum a Boszporusz partján... elég pompázatosnak nézett ki. Kicsivel több, mint százéves az épület, állítólag cölöpökön áll, és az Ankara-Isztambul vonal (egyik) végállomása. Belül is szép, de nyomába sem ér a szegedi főpályaudvarnak, pedig még kb. egyidősek is. Ezt nem én fotóztam, de minden látszik rajta. 

Utána innen kis séta Kadiköy "belvárosába", majd felültem erre. Zötyögött és rázott, főleg, amikor nekiment egy autónak. Ez utóbbi kitolta az orrát, s ahogy azt korábban megtudtuk, ezt lett volna az elsőbbséget kérek jele - hát nem kapott. Nagy durr és reccs, és hirtelen fékezés. A sofőr leugrott, megfeszegette kicsit a kocsi lökhárítóját (az autóvezető csak csöndben pislogott), majd mivel nem maradt a kezében, visszapattant a villamosra és már mentünk is tovább...

Utána pedig nagy séta: sok kis kanyargós utcácska, kicsi terecskékkel, dzsámik és templomok, kaja, kávé, tea és persze MNG outlet!!! Két emeleten csak potomárú, de hibátlan (esetleg kis hibás) termékek... Naggyon durva. Na, ki jön Isztambulba?

A helyzet az, hogy nem én írok egyedül Isztambulról. Ez nyilván csakis a véletlen műve lehet, s nem arról van szó, hogy e város annyi embert megihlet, hogy aki csak egy kicsit is szeretne mutatni valamit az élményeiből, az rögtön billentyűt ragad. Meghát vannak olyanok is, akik itt élnek, úgy igaziból. Az általam elérhető nyelven írt és persze olvasott blogokat nem annyira törökök írják, hanem idenősült, ideférjhezment, vagy jó hosszú időre ideszegődött dolgos honfitársaink. Ezek között vannak olyan naplók is, amelyek sokkal mélyebbre ásnak "törökben" mint én, ha már egyszer úgy döntött az írójuk, hogy végleg itt marad. Nyilván nem tisztem és feladatom, hogy ezeket feltérképezzem teljesen (öhm, nem tudományos cikket írok), no, meg maroknyi olvasóm sem mások élményeire kíváncsi (juszt se írok ide egy linket sem, guglizni azonban ér), de mégis kiemelnék egyet, mert az a kedvencem, így muszáj megosztanom. Ez pedig Árpi blogja. 

Három ok miatt szeretem:

1. mivel régóta itt él és - még fontosabb! - fegyelmezetten vezeti a naplóját, rengeteg a bejegyzés és így felbecsülhetetlen tárháza a mit-érdemes-megnézni-ha-nem-csak-arra-vagy-kíváncsi-amire-a-többi-turista célpontoknak

2. alapos és kifejezetten izgalmas (és eredményes) nyomozásokat folytat magyar-török lényeges/elfelejtett/nem közismert vonatkozási pontok után

3. vicces. 

Tőlem még senki nem kérdezte meg, hogy mit szeretek a törökökben, de úgy tűnik tőle már sokszor... S mivel válaszával egyet tudok érteni saját tapasztalataim alapján, őt idézem: 

"Ahhoz, hogy választ kapjunk, mennyünk vissza az időben Atatürkhöz, és az Oszmán Birodalomba, amikor is a török nem büszkélkedett azzal, hogy ő török (hú,! de ismerős). Így Atatürk azt mondta, hogy Ne multu Türküm diyene!". Ezt általában úgy fordítják, hogy "Töröknek lenni jó!". A szó szerinti fordítás pedig az, hogy "Boldog vagyok, mert azt mondom, török vagyok." Ezzel el is indult a török nacionalizmus, ami nem olyan, mint amit Európában megszokhattunk ("én x nemzet vagyok, mindenki más húzzon el innen"). Ez a nacionalizmus speciális, törökös változata. Mégpedig, hogy: "én török vagyok. És pont. Jah, hogy vannak mások is? Hát nem fért rá a térképre. De várjál tesó, holnapra felrajzoljuk! Addig ülj le, igyál egy teát! Nem kérsz egy szőnyeget?"" 

Nem fogok itt értekezésnyi szöveget közreadni az épület jelentőségéről és szépségéről, de a történelméről sem, el lehet olvasni a könyvtárnyi irodalmát. A lényeget egyébként is összefoglaltam múltkor. 

De azért nem bírom ki, hogy ne tegyek ide még 1-2 képet. Főleg, amióta megtaláltam ezt. Sajnos, nem én készítettem, hanem az Assassin's Creedesek... A játékban így festett a templom, s lehet, hogy ezer éve is. Állítólag nem nagyon tudják a várostörténészek, hogy Bizánc egyébként hogy nézett ki valójában... Az ott a mai képe hátulról...

Ezt sem én készítettem, mivel épp most a fele belül fel van állványozva. De tényleg ilyen. 

Na ezt már én készítettem: eredeti üresen + Miniatürk változat Gyermekkel + eredeti Gyermekkel

Lehet a turisztikai hájlájtokat megnézni. De nem muszáj.

Vagy legalábbis nem úgy, ahogy akkor szoktuk, ha épp nincs velünk a gyermek. Ugyanis ezeken a helyeken tényleg rengeteg az ember, főleg a hátizsákos turista. Ez három okból is komoly kockázat:

a) a turista nem tud viselkedni általában, így nyomakodik mindenhova, nem néz a lába (= térde, combja) elé, így nyomakodásával elsodorja a kisméretűeket. 

b) a turista inkább felfelé néz, nem lefelé, ezért az utcán, séta közben is (nyomakodás nélkül) simán letarolja a gyermeket. 

c) a hátizsák a felnőtt turista hátán éppen fejmagasságban van, ha a gyermek szemszögéből nézzük és egy-egy hirtelen megfordulás, esetleg megtorpanás a nagy zsufiban konkrét képentörlést vagy zsákrafelkenődést okoz a gyermeknek. Igaz, a kisebbek éppen elférnek a hátizsák alatt, őket ez nem veszélyezteti, de ők igazán az a) és b) kapcsán veszélyeztetettek. 

Meg aztán a felnőtt hajlamos egy napra besűríteni jó sok nevezetességet, hogy "meg-legyen-minden". Próbálhatjuk gyermekkel is, de nagy pofáraesés a vége, no meg a hiszti. A végére már minden érintett hisztizik, felnőtt is, gyerek is. Szóval csak módjával. 

Aztán ezek a hájlájtok komoly felvezetéssel és speciális fókuszirányítással érdekesek a gyermek számára. Az alábbiakban a trükköket is felfedem, amelyek - nálunk - alkalmasak voltak arra, hogy a gyermek (azaz kettő) is érdeklődjön. 

Topkapi palota

Kisebbek számára a kiskakas és a félkrajcár keresése, no meg egyéb mesék az oszmán időkből segíthetnek, nagyobbacskák számára a Kasikci gyémánt, lányoknak a hárem és annak lényegének megismerése biztos érdekes lehet. Mi még gyermekeknek szóló detektívregényt is olvastunk, amelyben éppen a Kasikci gyémántot lovasították meg és a nyomozás a palotán kívül a bazárban, a hamamban és a tengeren is folyt. A könyvet azért is szerettük, mert vannak benne török szavak is, így a gyermekek már csípőből kenték a köszönéseket, a köszönömöt és a "jóllaktam" szót is. :-) Ezzel török barátainknál óriási ovációt is bezsebeltek. 

A Topkapi kincstára egyébként is megérdemel egy kis sorbanállást. Erről jut eszembe, ilyen helyekre csakis nyitáskor érdemes menni, mivel ekkor még a tömeg mérete nem aggasztó.

Hagia Sofia vagy Ayasofia

Ezt a templomot még a bizánciak építették (a mai templom a harmadik volt ezen a helyen és 537-ben készült el) és az oszmánok is fontos vallási helyként tisztelték: miután ellátták először egy fából készült minarettel (később négy véglegessel), az emberábrázoló mozaikokat lecserélték vagy letakarták, és betájolták Mekka felé. Ez 1453. május 29-én történt, aznap, mikor elfoglalták Konstantinápolyt és így is maradt 1931-ig. 

Ha van magyar vonatkozás, azzal lehet a gyermeket animálni, meg azzal is, ha valamit tanult az iskolában, ami ehhez köthető (és épp nem utálja a törit). Nos, itt ilyen is akad. Egyfelől a budai várból elzsákmányolt gyertyatartókat lehet megcsodálni, amiket állítólag még maga I. Szulejmán helyezett el éppen ezen a helyen 1526-ban. Pfű. Meg aztán a magyar királylány képét is, akiből bizánci császárasszony lett. Ő nem más, mint Szt. Irén, született Piroska, aki Szt. László leánygyermeke volt és II. János (Komnenosz) felesége lett. 1088 és 1134 között élt. 

 Nagybazár

A bazárba is el kell menni, ez fix. Szerencsére nem annyira kockázatos, mint a helyi pláza, mivel a bazárban nincs túl sok olyan dolog, amiért a gyermek megőrülne, így legfeljebb az a veszély áll fenn, hogy a szülőket keríti hatalmába a felesleges-de-szép-dolgok vásárlásának láza, amit a gyermek azért nem szokott tolerálni. Én persze már minden "fontosat" megvettem a bazárban az elmúlt években, szóval rezisztens vagyok. Talán a fuxos-részlegre nem, de ott csukott szemmel közlekedtem. Így aztán kis édesség és csillivilli csodalámpa beszerzése után elégedetten távoztunk. Még megnéztük persze a szőnyegesek kirakatát is - a fenti regényben volt ugyanis szőnyegárus szereplő is. 

Lehet itt siklózni.

Füniküler a becsületes török neve, nyilván a franciából. A Taksim tér és a Boszporusz között szállít, ugyan csak kb. 550 méteres a pálya hossza, de 80 méternyi szintkülönbséget gyűr le a "fogas-kerekű". Sétálni is lehet, de egynek jó ez is, ha gyerekkel vagyunk. Teljesen automata, sofőr sincs. 

Lehet itt hajókázni. 

A Boszporusz és az Aranyszarv, no meg a Márvány tenger is rengeteg lehetőséget kínál, a legkisebb csónakoktól, a nagy hajókig minden van itt, bármit ki lehet próbálni. Mi egy menetrendszerűt fogtunk, mivel kirándulni mentünk az egyik szigetre. 

Lehet itt tengerparti játszótéren jól-érezni-magunkat.

Lehet itt grillezni. 

De mi azért mégsem itt csináltuk, mert ez eléggé zsúfolt volt, meg a füstöt is vágni lehetett, úgyhogy inkább vendéglátónknál élveztük az ebbéli örömöket. 

Egyébként a grillezés össznépi elfoglaltság minden szabad pillanatban. A Heybeliada szigeten például eleve van grillező-kölcsönző, ilyen kis helyes lábacskákkal ellátott grilleken sütöget mindenki. 

Lehet itt lovaskocsizni. 

De nem muszáj, mert csak a turisták és a gyerekes családok legombolása a cél. Mi persze azonnal ugrottunk, nos, az égvilágon semmire nem volt jó, hacsak nem számítjuk azt, hogy a leánygyermek egészen addig, amíg be nem szálltunk, ezen rugózott, így tehát az ő öröme miatt végülis mindenképpen megérte a dolog. 

És a legjobb - a hajón lehet sirályokat etetni. 

Úgy tűnik, a perec és zsömle hozzátartozik a sirályok étrendjéhez, és az is hamar kiderült, hogy teljesen bevett dolog, hogy a járatokat 50-60 sirály követi... Mindenki eteti őket. Vannak, akik helyben vásárolt pereccel, mások otthonról hozott zsömlével. Az ügyesebbek röptében kapják el a falatot, a többiek a vízbe esett darabkákat halásszák ki. Meg kell, hogy mondjam, óriási volt. A hajóút első félórája ezzel a műsorszámmal telt és istenien szórakoztunk. 

Ezeket meg csak azért, mert szépek.